A polinéz navigátorok lényegében az ismeretlenbe mentek. A kezdeti szakaszban nem tudták, hogy találnak-e valaha földet a letelepedésre. És ezért a NASA konzultált a polinéz hajózás történészeivel, hogy tanácsot kérjen a Mars gyarmatosítására való felkészülésre.
Nehéz lenne elképzelni ma, hogy befolyásos politikusok vagy csoportok konzultálnának a 15. század kutatóival.
De ha visszamegyünk a 19. század végére, vagy akár a 20. század elejére, aki kormányra akart kerülni, az történelemből kellett képezze magát: ide tartozik a klasszikus történelem, Róma, Görögország, és a modern történelem. És ehhez voltak tanácsadóik.
A történelemből esettanulmányokat kapunk a döntéshozatalról,
és eszközt arra, hogy a jelent hosszabb időtávhoz viszonyítva keretezzük, ami a politikai vezetőket cselekvés felé irányíthatja.
Tekerjünk előre száz évet saját korunkhoz: kik a leggyakrabban a tanácsadók a miniszterelnököknek? Túlnyomórészt jogászok vagy közgazdászok. Ez egy nagyon nagy váltás. És készültek tanulmányok arról, hogy például a közgazdászok hogyan kerültek ebbe a domináns pozícióba. Nem feltétlenül azért, mert jobbak, hanem mert tudásformáik könnyebben emészthető következtetésekké alakíthatók, amelyeket állásfoglalásokká lehet alakítani, s melyek végül a nagyon elfoglalt miniszterek asztalán landolhatnak. Ha megkérdez egy történészt egy problémáról, azt fogják mondani, hogy „nagyon-nagyon bonyolult”, és átadnak egy 500 oldalas könyvet, hogy olvassuk el. Az elfoglalt miniszterek számára ez általában nem túl hasznos. Tehát mi, történészek sok szempontból elveszítettük a befolyásunkat, de akár azt is mondhatnánk, hogy ezt a befolyást átengedtük más tudósoknak. A „történelemi kiáltványban” azzal érveltünk, hogy itt az ideje, hogy a történészek ismét megpróbáljanak hatást gyakorolni a közéletre.
Az utolsó kérdésem: min dolgozik, mi a következő ötlete?
Két fő könyvön dolgozom. Az első Nagy-Britannia hosszú távú története lesz, a szerződései révén globális összefüggésekben. Nem egészen döntöttem el, hol kezdődik és hol végződik, lehet, hogy a 16. századtól indul, de lehet, hogy régebbről. Nagyon tágan fogalmazva,
ez a Brexitnek, mint szerződéses tárgyalásnak az előtörténete,
amennyiben a szerződéseken keresztül Nagy-Britannia külvilághoz való viszonyának hosszú távú történetét tekintjük. A másik könyv talán kicsit komolytalanabb: az opera iránti szenvedélyemhez kapcsolódik. Egy rövid könyvön dolgozom az operáról és a nemzetközi jogról. A két mező metszéspontja általában nem világos, de ezt szeretném kiemelni. Ez egy nagyon szórakoztató projekt, és tudok váltani közöttük.
Fotók: Gyurkovits Tamás